A kicsi gyermek még nem tudja szavakkal kifejezni saját, belső világát, véleményét, örömét, bánatát, világról alkotott elképzelését. A szülők sok esetben értelmetlenül állnak a gyermekük felett, próbálják megfejteni, milyen szülői magatartást vegyenek fel ahhoz, hogy eredményesen neveljék csemetéjüket.

Ha tudja a szülő az okokat, mit - miért cselekszik gyermeke úgy ahogyan, sokkal hatékonyabban terelheti a kiegyensúlyozott felnőtté válás felé. Nehézségek mindig vannak és lesznek, de ha belelátunk gyermekünkbe és pontosan tudjuk, hogy melyik fejlődési szakaszban tart a személyisége, kulcsot kapunk annak egészséges fejlődéséhez. Például a kör megjelenését megelőzi a gomolyagfirka, amivel még "...a világ egységét, az anyával való egylényegűséget fejezi ki" (Feuer Mária /A gyermekrajzok fejlődéslélektana). Ebből szép lassan kialakul a kör, mint zárt alakzat, ekkor "...a kisgyerek egyfelől megéli az anyával való egység felbomlását és ezzel egyidejűleg az önállóságot, az "én-séget", de az egyedülvalóságot, bizonyos értelemben a magányt is." (Feuer Mária /A gyermekrajzok fejlődéslélektana). Ha ez első kör alakok megjelennek a papíron hamarosan gyermekünk is megváltozik, dacos lesz, kissé kezelhetetlen, de hát senkinek se könnyű leválni az anyáról, egyfajta magány lesz úrrá rajta. A szülőnek is nehéz dolga lesz ekkor a gyermekkel, de megértőnek kell lennie, hiszen egy nehéz de egészséges fejlődési szakasz ez, az éntudat kialakulása, lényének "külön" megélése, megléte. A kör megrajzolásával kezdődik minden felismerhető grafikus alakhoz való eljutás.

A gyermekek feszültséget, örömöt, bánatot vezetnek le rajzolás közben, nyitottá válnak, csak tudni kell olvasni a vonalak között! Érdemes, mert nagyon nagy kincs birtokába kerülünk a rajzaik segítségével, tulajdonképpen kulcsot adnak a kezünkbe és lerajzolják azt, hogy hogyan neveljük őket.


"Ha egyszer meggyőződne a világ arról, hogy a gyermek írása olyan "pszichoszkóp" amely a gyermeki lélek legtitkosabb mélységeit is olvashatóvá teszi, akkor sietne minden hivatását komolyan vevő anya, nevelő, tanár grafológussá válni"

J.H.Michon

Kis gyermekek nagy titkai

Ők közlik ezt a maguk eszközeivel, tőlünk függ meg akarjuk e fejteni.

Egyetlen rajzból

Megismerheted gyermeked gondját, örömét, bánatát, félelmét, életkori sajátosságait, fejlettségi szintjét.

Amiről ők még nem beszélnek de a rajzaik már igen

A gyermekrajz képi nyelven megírt beszéd, elárulja azt, amit közölni szeretnének a világgal.

Elérhetőségek

Küld el gyermeked rajzait

Írj nekem

Gyermekrajz - elemzés
2040 Budaörs 
keva@gyermekrajz-elemzes.hu

Hívj fel

+36-30-259 5256


Szeretnél kapcsolatba lépni velem?

Gyermekrajz-elemzés keva@gyermekrajz-elemzes.hu +36-30-724 2599 /2040 Budaörs. Kézíráselemzés: www.onismeret-grafologiaval.hu
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el